+36 30 7-333-666

Duguláselhárítás 21 kerületben

Lefolyó duguláselhárítás 21 kerületben 1 órán belül NON-STOP Heji duguláselhárítónk Non-Stop várja hívását.

Mióta megjelentek a kádak, mosogatók, kagylók, azóta jelentenek gondot ezek lefolyóinak dugulása.  Nagyon idegesítő tud lenni, ha a reggeli sietségben éppen egy eldugult lefolyóval találjuk szembe magunkat. Ez felboríthatja egész napunkat. Azonban, mint sok minden mást, ezt is el lehet kerülni egy kis elővigyázatossággal, illetve odafigyeléssel.

 

Megelőzés:

 

Nagyon fontos először leszögezni, hogy a szűrő használata csak abban az esetben lényeges, hogy ha olyan anyagok  juthatnak a lefolyóba, amelyek elakadhatnak ott. Ellenkező esetben teljesen felesleges, sőt úgy a víz nem tudja kimosni rendesen a lefolyót.

 

  • Ha a sütőolajt lefolyón öntjük le, akkor célszerű hideg vízzel felhígítani, mert könnyen dugulást okozhat a forró olaj.

 

  • Ezek az óvintézkedések mellett még havonta egy lábas forró vizet érdemes leönteni a lefolyónkon, hogy feloldja az ott leragadt zsírt, illetve hulladékokat.

 

  • Vannak sajnos esetek, amikor mindezek ellenére is bekövetkezik a baj. Erre az esetre vannak házi praktikák, amivel időt, illetve pénzt is megspórolhatunk magunknak.

Fontos tudni,

A dugulás elhárítás folyamatát meghatározza, hogy kül-, vagy beltéri-e a probléma, valamint hogy szükséges-e bontás a tisztításhoz.

Womás csatornatisztítás  21 kerületben

  • A bontás nélküli tisztítás egyszerűbb módja egy magas nyomású víztisztító szerkezet használata. Ezek elég hatásosnak bizonyultak, vannak amelyekkel akár meleg, tisztítószeres vizet is lehet fecskendezni. Ilyenkor a vízszóró fejet közvetlenül a szennyvíz vezetékbe kell juttatnunk, lehetőleg a dugulás feltételezett helyéhez közel. Ez a berendezés azonban nem bizonyult elég hatásosnak szilárd szennyeződés ellen.

 Spirálos duguláselhárítás 21 kerületben

  • Ilyen esetben következik a spirállal, más néven „csőgörénnyel” való tisztítás. Ez a szerkezet, toldható, merevíthető, valamint a cserélhető fejek bármilyen dugulást képesek kibányászni vagy szétzúzni. Használata egyszerű, a spirált belehelyezzük a csőbe, és a gép önmagától adagolja azt, gyakorlatilag csak a szakember ügyességén múlik minden.

 

  • Ha a tisztítás bontást igényel, ami leggyakrabban wc esetében fordul elő, nagyobb kár keletkezhet, ezért ez csak végső megoldásként javasolt. Ez esetben a csatorna elérése miatt fel kell szedni a wc csészét, ami lévén porcelánból, ritkán enged egy darabban. Viszont így már könnyen tisztítható csőgörénnyel. Az uj wc leültetés már szilikon tech és csavaros megoldásúak ez már nem rongálódik meg a WC